5 kulturális és emberi értékünk, amit át tudunk adni más kultúráknak – Magyarország vs. Amerika 1. rész

Bár az egyik korábbi blogposztomban eléggé felemeltem Amerikát, most mindezt Magyarországgal tenném meg. A lent megosztott véleménynek nem az a célja, hogy egy olyan általános igazságot fogalmazzon meg, ami szentírás, hanem ezek az én személyes meglátásaim, amit ezúton a személyes blogom keretein belül osztok meg és én igaznak vélem őket Bővebben……

Szerző: Eszter | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A munkahely egy tortúra – Mit tudsz tenni érzékenyebb emberként?

A mai posztomban arról beszélek, hogy én hogyan tudtam az életemet egy olyan munkahelyen ideig óráig jobbá tenni, ahova maga a pokol volt bejárni. Nem vagyok pszichológus, viszont számos személyes tapasztalattal rendelkezem a témában, amit szeretnék veletek megosztani, mert tudom, hogyha én olvastam volna valakinek a beszámolóját, aki hasonló helyzetben Bővebben……

Szerző: Eszter | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Életem a Kanárin – Kezdetektől a felemelkedésig

Ebben a posztban szeretnék nektek beszámolni a Kanári szigeteken megélt kalandjaimról, mely magában foglalja azt is, hogy egy évet ott -konkrétan Gran Canarián – is éltem. Kezdődjön hát a móka akkor! Hogyan jutottam ki? Kijutásom körülményeit -akárcsak a legtöbb élethelyzetem esetében – érdekesnek nevezném mindenképp, hiszen Spanyolországba költözésem oka 2016-ban Bővebben……

Szerző: Eszter | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Mit hiányoltunk a Kanári-szigeteken?

Volt már egy korábbi cikkem, ahol beszámoltam arról, hogy mely hiányokat tapasztaltam a Kanárin több mint egy év után. Erről szeretnék most podcast formában is csevegni Adéllal, aki hasonló cipőben járt a Kanárit illetően. Részletek az epizódban.

Szerző: Eszter | Közzétéve: telt el a közzététel óta

TÚL SOK CÉLOD VAN ÉS NEHÉZ A VÁLASZTÁS? AKKOR EZ A CIKK NEKED ÍRÓDOTT

Te is gyakran érzed magad elveszve a túl sok cél és érdeklődés tengerében? Amennyiben igen üdv, a klubban, mert nagy valószínűséggel te is -akárcsak én – bővíted a multipassionate emberek táborát. Ki az a multipassionate? Magyarországon nem láttam még blogot, vagy szakirodalmat ezzel a kérdéskörrel behatóan foglalkozni, ami persze nem Bővebben……

Szerző: Eszter | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Élet Spanyolországban (Spanyol szigetek és Dél-Spanyolország)

Ebben az epizódban Kovács Adéllal a spanyolországi (ezen belül a Spanyol szigetek és Dél-Spanyolország) élet fontos szempontjait vesszük górcső alá. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy e poszt Affiliate linket tartalmaz, mely azt jelenti, hogy egy kisebb jutalékot kapok, ha ezen linkeken keresztül veszítek igénybe az adott szolgáltatást. Ez számotokra nem Bővebben……

Szerző: Eszter | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Négy éve Amerikában – Pro és Kontra Érvek

Egy korábbi blog posztomban bemutatkoztam, beszámoltam eddigi emblematikus külföldi kalandjaimról és a végén kitértem arra is, hogy már négy éve az USA-ban élek és erről majd részletesebben is fogok beszélni. Ígéretemhez híven itt van most az Amerikával kapcsolatos írásom, amelyben azt fogom összefoglalni, hogy milyen pro és kontra érveim vannak Amerikával kapcsolatban az Bővebben……

Szerző: Eszter | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Kedvenc spanyol tengerparti munkák

Kapcsoljunk ki egy órára és emlékezzünk arra az időszakra, amikor még nem volt COVID és a turisztika virágzott, élen a spanyol tengerparti munkákkal. Ebben az epizódban Adéllal a kedvenc spanyol szigeteki munkáinkat vesézzük ki. Az ezzel kapcsolatos és az epizódban sokszor elhangzó két blogposztom: TOP 10-es spanyol munkák lista – Bővebben……

Szerző: Eszter | Közzétéve: telt el a közzététel óta

4 európai ország, ahova magyarként viszonylag könnyű kiköltözni

Ha gondolatban már rászántad magad a költözésre, de a desztináció még kérdőjeles, akkor ezzel a poszttal szeretnék útmutatást adni, hogy mely európai országok azok, ahol viszonylag egyszerűbb magyarként letelepedni. Azért európai országokban gondolkodom, mert onnantól kezdve ha vízum szükséges a letepedéshez egyszerűségről már nem igazándiból beszélhetünk. Szeretném leszögezni, hogy nagyon Bővebben……

Szerző: Eszter | Közzétéve: telt el a közzététel óta