Az ünnepekhez közeledve talán sokan gondolkoztok azon, mely helyeken van a világban most is meleg. Akár megvan arra a lehetőségetek – a világjárvány negyedik hulláma közepén -, hogy egy ilyen helyen töltsétek az ünnepeket, vagy annál hosszabb időt is, akár nincs, én mindenesetre úgy gondolom, hogy nem árt megismerni egy jó pár olyan területet, ahol a decemberi klíma kifejezetten kellemes. A kifejezetten kellemes decemberben számomra olyan 20-26,5 fok között van. Az említésre kerülő helyek tekintetében, a jó időn túl, igyekszem élhetőségi szempontokat is figyelembe venni, gondolok itt arra, hogy a felsorolt területek hosszabb (akár egy hónap vagy azontúl) idejű tartózkodásra is alkalmasak legyenek, hiszen ne felejtsük el azt, hogy a Mások Között blog egyik alappillére a digitális nomád életmód. Azt azért mindenkinek javaslom, hogy az országtól függő COVID intézkedéseknek nézzen utána, mert erről egy két helyen beszélek csak.
Európában maradva
Amennyiben a legalább 20 fok körüli hőmérsékletet az Európai Unió térségén belül maradva szeretnéd megtapasztalni, akkor jó híreim vannak, ugyanis három ajánlatom lesz a számodra.
Ciprus
A Törökországtól délre fekvő szigetország legdélebbi városa Limassol, ahol a legmagasabb hőmérséklet eléri a 19-20 fokot és a higanyszál legrosszabb esetben sem csúszik nagyon 11 fok alá. Ha a munkád megengedi számodra, hogy hosszabb időt is Limassolban tölts, akkor ne habozz, ugyanis tél végén itt kerül megrendezésre a Limassoli Farsangi Fesztivál, mely az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb eseményként van számontartva Cipruson. Számomra mindenképp kecsegtető annak gondolata, hogy a farsangra végre egy meleg karneváli hangulatban kerüljön sor. Amennyiben a megszokott egy-két hetes vakációnál hosszabb időt nem tervezel eltölteni Cipruson, akkor is a sziget számos turisztikai látványossága (pl.: a bizánci eredetű páfoszi erőd és a tőle nem messze található páfoszi Régészeti Park, a Larnaca területén található Szent Lázár Templom és az Agia Napa partján fekvő csodálatos Nissi Beach) számtalan izgalmas időtöltésre adhat okot.
Madeira, Portugália
Noha a Portugáliához tartozó szigetcsoport szigetein gyakori az eső decemberben, ettől függetlenül ez Európa egyik legmelegebb területe, ugyanis a téli hónapokban a hőmérséklet gyakran kúszik 20 celzius fok fölé. A vulkáni eredetű Madeira-szigetek kellemes időjárása hegyvidéki domborzatának is köszönhető, mely nemcsak klíma szempontjából kedvező, hanem a túrázást kedvelő embereknek is egy kikapcsolódási lehetőséget nyújt. A szigetcsoport legmagasabb hegycsúcsa az 1862 méter magasságú Pico Ruivo. Ezek után nem meglepő az a tény, hogy Madeira egy igen kedvelt központja a digitális nomád életmódnak, melyet alátámaszt az is, hogy 2021. február 1.-én itt nyílt meg Európa első digitális nomád faluja.
Kanári szigetek
Maradva a digitális nomád központoknál és az Atlanti-óceánon, nem feledkezhetünk el a Kanári-szigetekről, ahol a téli csúcshőmérséklet akár a 27 fokot is elérheti, tehát Európa legmelegebb téli térségéről beszélünk. Ha érdekel, milyen az élet a Kanári-szigeteken, olvasd el erről szóló cikkemet.
A Kanáritól nem messze, de már egy másik kontinensen
Bár a Kanári-szigetek, lévén, hogy spanyol szigetcsoportról beszélünk, közigazgatásilag Európához tartozik, viszont földrajzi szempontból -tekintve, hogy afrikai kőzetlemezből emelkedik ki – már Afrika részeként tartják számon és lévén, hogy Afrikáról beszélünk, ne feledkezzünk el egy olyan országról, mely légvonalban mindössze 873,26 km-re fekszik a Kanári-szigetekhez tartozó Fuerteventurától.
Marokkó
Az enyhén szubtrópusi éghajlatú Marokkó téli hőmérséklete 15 és 20 fok között van. Mivel a tél kicsit hűvösebb itt, mint a korábban felsorolt területeken, ezért ez az ország akkor lehet inkább érdekes véleményem szerint, ha ellátogatnátok az afrikai kontinensre is a kanári-szigeteki tartózkodásotok alatt.
Ázsia szerelmeseinek
A keleti és egzotikus kultúrák kedvelői sem fognak hiányt szenvedni meleg éghajlatú úticélok tekintetében, ugyanis bizonyos országok a koronavírus-járvány alatt is nyitva tartják kapuit a turisták előtt.
Dubaj
Az építészetéről és csodás tengerpartjairól szóló Dubaj izgalmas célpont lehet, különösen a luxus és a fényűzés kedvelőinek. A decemberi átlaghőmérséklet kb. 26 fok. Bár Dubajt nem szoktam digitális nomád központokról szóló írásokban látni, azonban az adók alacsony mértéke és a kedvező ingatlanbefektetési lehetőségek bizakodásra adnak okot. Azonban azt nem szeretném kihagyni, hogy Dubajban inkább télen érdemes gondolkodni, ugyanis a nyári átlaghőmérséklet meghaladja a 35 fokot.
Thaiföld
Éghajlat szempontjából nagyon hasonló tendencia figyelhető meg Thailföldön is, ezért ezt az országot is a téli hónapokban ajánlanám. Azonban az előző ajánlatommal ellentétben Thaiföld egy rendkívül izgalmas, költségvetést is kímélő, turisztikai desztináció lehet. Gondolok itt különösen arra, hogy az ételek nem csak ínycsiklandóak, hanem viszonylag olcsón is hozzáférhetőek. Thaiföld legkedveltebb úticéljai Bangkok, Phuket, Ko Samui, valamint a digitális nomádok körében közkedvelt Csiangmaj. Az Ázsia Neked honlapja szerint november 1-.től Thaiföld felfüggesztett elviekben mindenféle karantén-követelményt, mely a gyakorlatban azt jelenti, hogy a magyar turisták kizárólag Phuket szigetére érkezhetnek és egy ott megkapott negatív COVID teszt birtokában mozoghatnak Thaiföld további szigeteire.
Vietnám
A gasztronómiájáról és egzotikus tájairól (pl.: a Halong öböl) szintén híres Vietmám számos történelmi nevezetességben (Ho Shi Minh múzeum, a mellette fekvő mauzóleummal, ahol Ho Shi Minh, a vietnámiak háborús hőse fekszik bebalzsamozva) is bővelkedik. Éghajlata kifejezetten november és április között teszi látogatásra alkalmassá, hiszen május és október között sok a csapadék. Az ország legnagyobb városa a déli, Saigon folyó partján található Ho Si Minh-város, mely bizonyos utazási blogok szerint az egyike a három legjobb ázsiai digitális nomád központnak.
Maldív-szigetek
Az India délnyugati csücskénél található szigetország is egy igen divatos célpont a luxusutazást kedvelő magyarok között. Mivel egy aprócska szigetről van szó, ezért inkább egy-két hetes nyaralás céljából lehet a terület érdekes véleményem szerint. Kétségtelen, hogy a szigetország egy igen jó választás lehet például búvárkodást, óceánpartot és luxushoteleket kedvelő utazóknak, akik csak egy rövidke kikapcsolódásra vágynak egy egzotikus helyen, melyre szívesen áldoznak is egy adott összeget. Azonban hosszú távú tartózkodás vagy digitális nomád életmód szempontjából már kétségek merülnek fel a Maldív-szigeteket illetően, elsősorban a magas költségek és az ehhez képest alacsony számú programlehetőségek és látnivalók miatt. A decemberi hőmérséklet a trópusi éghajlat következtében 25 és 30 fok között van, ami magyar léptékkel mérve nyárnak minősül.
Malajzia
Természetesen az ázsiai ajánlataimat nem zárhatom le Malajzia megemlítése nélkül. Elsősorban a fővárost, Kuala Lumpurt emelném itt ki, ahol nemcsak az átlagos téli hőmérséklet éri el a 24 fokot, hanem igen kedvező lehetőségek adódnak digitális nomádoknak, mely egyebek mellett köszönhető az igen jó kondíciókkal bíró lakhelyek alacsony bérleti árának és a finom ételek széles kínálatának.
Amerikába vágyóknak
Az Egyesült Államok bőven tartogat lehetőségeket meleg időre vágyó társainknak, melyek közül a legkedveltebbeket akkor fel is sorolom.
Miami
A szórakozást és tengerparti nyüzsgést kedvelő emberek számára Miami ideális választás. 2021 szeptemberében sikerült életemben először eljutni ebbe a városba és kijelenthetem, hogy Miami Beach látványa és hangulata tényleg olyan szerelmet ébresztett bennem, mint ahogy azt elképzeltem. Hozzáteszem, sikerült egy olyan tengerpartot találnunk, melyet nem lepett el embertömegek száza. Időjárás tekintetében valóban hőség van itt és éppen ezért Miami egy roppant kedvelt téli üdülő hely. A téli átlagos napközbeni hőmérséklet 25 fok körül van.
Key West
Floridánál maradva, de ugorva egy olyan helyre, amely kb. minden szempontból szerelembe ejtett, Key West-et nem hagyhattam le mai listámról. Floridáról sokszor beszélünk úgy (joggal), mint magyarok által gyakran lakott államról, mely Key West esetében különösen igaz, hiszen az első étterem, ahova betértem, ott rögtön két magyar sráccal találkoztam. Ami számomra általános szerelmet keltett a helyben az időjáráson, a táj szépségén és hangulatán túl, az az volt, hogy bár nem annyira nyüzsis, mint Miami, de azért mégis van élet ott abszolút és nem kell autó, ha sétálni mennél valahova. Időjárás tekintetében teljesen hasonló dolgokat tudok mondani, mint Miami esetében.
Palm Springs
Kaliforniába érve, de még nem teljesen a Csendes-óceán partján, igen forró napokat élhetünk át Palm Springs-ben. A golfozást és a teniszt kedvelő emberek hazája számos kirándulási lehetőséggel is kecsegtet. A Los Angelestől kb. 177 km-re, a Couchella-völgyben fekvő város átlagos téli hőmérséklete eléri a 23 fokot is. Azonban azt mindenképp tudni kell, hogy a nyár borzasztóan meleg, úgyhogy Palm Springs megint csak egy olyan város (mint az itt felsoroltak között a legtöbb), melyben a téli hónapokban érdemes gondolkodni.
San Diego
Kaliforniában, a Csendes-óceán partjához érve és egyben igen közel a mexikói határhoz, megtaláljuk San Diegot, ahol jelenleg én is élek.Ami ebben a helyben időjárás szempontjából (Palm Spring-hez képest) még csodásabb, hogy amellett, hogy itt az átlagos téli hőmérséklet napközben eléri a 20 fokot, nyáron sincs elviselhetetlen hőség. Olvasd el San Diego-ról szóló cikkemet, ha érdekel, mit szeretek ebben a városban.
Havaii, dizsi, napfény…
Nem tudom, hogy a „Hawaii, dizsi, napfény” kifejezés még mindig divatban van-e, azonban az én generációm elég sokszor használta, és ez a kifejezés általánosságban a jólétet jelenti. Bár a minden szempontból jólétet megerősíteni nem szeretném e város esetében, de az bizonyos, hogy a paradicsom jelző illik rá, melyhez (sok más egyéb tényező mellett) hozzátartozik az a tény is, hogy a téli hőmérséklet 26 fok körül van napközben.
Mexikó, Mexikó, Mexikó
Visszatérve San Diego-ba, majd onnan az irányt dél felé véve, eljutunk Mexikóba. Túlazon, hogy az ország szintén bővelkedik napfényben és óceánpartokban, továbbá a 20-24 fok körüli átlagos téli hőmérséklet sem ismeretlen, itt már a költségek mértéke is jóval kevesebb a fent emlitett USA-béli városokhoz képest. Mexikóról sokszor az járja, hogynem biztonságos, de amikor hosszú ideje ott élő emberek beszámolóit olvasom, akkor szinte kivétel nélkül azt látom, hogy városa válogatja, hogy mennyire vagyunk biztonságban, vagy sem.
Irány a Karib-Térség
Vegyük az irányt a Karib-tenger irányába és beszéljünk rögtön két területről, ahol az időjárás csodás a téli hónapokban is.
Dominikai Köztársaság
A Dominikai Köztársaság lesz az első Karib-tengeren fekvő terület,melyet említeni fogok. Amennyiben beszélsz spanyolul, akkor nyert ügyed van ezen a helyen, azonban azt fontos kiemelni, hogy a turista központokban jól beszélik az angolt is. A beutazáshoz elviekben elegendő az útlevél, tehát vízum ebben az esetben nem szükséges. Ne feledkezzünk el az ország kifejezetten változatos domborzatáról sem, mely egyszerre jelenti szemet gyönyörködtető tengerpartok és hegyvidékek kombinációját. Végül, de nem utolsó sorban pedig a hőmérséklet higanyszála igen gyakran eléri a 30 fokot télen is.
Costa Rica
Costa Rica a másik igen közkedvelt célpont a Karib-tengeren. Akárcsak a Dominikai Köztársaság esetében, útlevél az utazáshoz elegendő, amennyiben 90 napnál nem hosszabb a tartózkodás. A lenyűgöző természeti adottságok (pl.: az esőerdők és az esőerdőkre leereszkedő felhők látványa) és az akár 30 fokot is elérő nappali hőmérséklet a téli időszakban, Costa Rica esetében is mérvadóak. Amit igen gyakran hallok Costa Rica-val kapcsolatban, hogy a Karib térségen belül a fejlettebb, de egyben a viszonylag drágább területek egyike. Ezzel ellentétben viszont a Dominikai Köztársasághoz képest ebben az országban( több publikáció szerint is) a közbiztonság romlott az utóbbi években.
Közeledve az Egyenlítőhöz
Mivel a déli feltekét egy következő cikkben szeretném majd taglalni, ezért a mai listát egy olyan országgal zárom, melynek a déli részén húzódik az Egyenlítő.
Kolumbia
Bár Kolumbia déli pontján, már egyben a déli féltekén vagyunk, azonban az ország ismertebb városai még az északi féltekén vannak. Valószínűleg sokatok hallott a fővárosról, Bogotáról és arról is, hogy a közbiztonság nagyon problémás az országban köszönhetően elsősorban a kábítószerkereskedelemnek. Azonban szeretném kihangsúlyozni, hogy a szintén az ország északi részén található Medellin városát nagyon sokszor látom biztonságos dél-amerikai helyek listáján. Minden bizonnyal utóbbinak és az alacsony költségeknek köszönhető az is, hogy a várost sokszor említik digitális nomádok. Az időjárás margójára pedig annyit tudok mondani, hogy a 25 fok feletti napközbeni hőmérséklet a téli hónapokban Medellin esetében aktuális, viszont a már délebbre fekvő Bogotá esetében inkább 20 fokra kel számítani.
0 hozzászólás